CSŐSZTORONY |
A kőbányai szőlészet virágkorának emlékét őrző épület tulajdonképpen a hajdani tolvajoknak köszönheti létét. Az egykori fosztogatók elrettentése céljából 1843-ban pályázatot írt ki Pest város Magisztrátusa egy csősztorony, valamint egy ahhoz tartozó lakóépület megtervezésére, majd felépítésére. Felépítésre 1844-ben került sor Zofahl Lőrinc tervei alapján, Brein Ferenc építőmester keze által. Az akkoriban divatos klasszicizmust mellőzve, gótikus elemek felhasználásával épült meg a hazai romantika egyik legragyogóbb emléke.
Megépülése után évtizedeken át segítette a csőszök munkáját. Ma már természetesen nem tudja betölteni eredeti funkcióját, napjainkban étteremként üzemel. A csősztorony képe Kőbánya címerében is szerepel. A kerületi önkormányzat tervei között szerepel, hogy a Helytörténeti Gyűjteményt a későbbiekben ide – méltó környezetbe – helyezze át.
Maga az őrház kétszintes, nyeregtetős épület. Az őrház délnyugati oldalához egy négyzet alapú, aszimmetrikusan elhelyezett, pártázattal ellátott terasz kapcsolódik egy keskeny összekötőtaggal. Innen indul a kilátótorony elegáns vaskorláttal ellátott külső csigalépcsője. Az emeleti helységet díszes fafaragásokkal gazdagon ellátott ajtó őrzi.
Figyelemreméltó, hogy a csősztorony melletti körforgalom kialakításánál figyelembe vették a környezetet is, ezért díszítésként boroshordókat alkalmaztak.
Forrás: wikipedia |
Intézmények - Szolgáltatók |
Ezt olvasta már? | |
A Mondelez bejelentette, hogy 2024 első negyedévében leállította a Győri Háztartási Keksz gyártását, mivel a k... | |
Bővebben >> |