Alaphír: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár – aki augusztus 1. óta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezető kormánybiztos – augusztus 12-én jelentette be, hogy a kormány sürgős akciótervet dolgoz ki a 2007-2013-as uniós költségvetési periódus forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz (mintegy 500-600 milliárd forint!!!).

Őszintén szólva, meghökkentem a hír hallatán. Hogyan történhet ilyen? Hiszen minden nap azt halljuk a Fidesz épp szolgálatban lévő szóvivőjétől (hogy épp melyik, az mindegy is, mivel sok különbség nemigen fedezhető fel köztük) hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere mennyire tökéletesen működik, és hogy az ország mennyivel jobban teljesít. Akkor vajon hogyan fordulhat elő ilyesmi? Ráadásul úgy, hogy 2007 és 2010 között, amikor a baloldali kormányok voltak hatalmon, még csak ötlet szintjén sem merült fel, hogy megvonná az Unió a finanszírozást.

Első ötletem az a borzongató gondolat volt, hogy talán mégsem olyan tökéletes a NER? Ezt erősítette bennem Lázár azon gondolata is miszerint:

Szinte köpni, nyelni nem tudtam. Mert eddig azt hittem, hogy a minisztériumok bénák vagy impotensek csak az elmútnyócévben lehettek. Biztos nem lesz ebből baja Lázárnak? Nem fogja ez megzavarni az egyszeri CÖF-ös békemenetelő roppant összetett gondolatait és világképét? Sőt, mi lesz, ha a főnök fülébe jutnak ezek a mondatok? De szerencsére nem kellett sokáig várni, hogy megnyugodjak. Ugyanis „kiderült”, hogy valójában természetesen Brüsszel a hibás (gondolom, most gőzerővel folyhat a fejtörés, hogy lehetne a hibások körébe bevonni a gyurcsánybajnait is), mert mondvacsinált okokra hivatkozva tartja vissza a pénzeket.

Hát igen. Micsoda pofátlan alakok ezek a brüsszeli bürokraták? Van bőr a képükön megsértődni, amikor még csak három éve sértegeti, alázza és köpködi őket lépten-nyomon az Orbán-kormány. De az is lehet, hogy valahonnan hallották (biztos a hazaáruló bolsilibsik súgtak már megint nekik) azt a magyar közmondást, miszerint: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! Hiába, lassan ugyan, de ők is tanulnak. Először értetlenül álltak az olyan estek előtt, mint pl. amikor a médiatörvény kapcsán a kormány angolnaként tekeregve bújt ki a felelősség alól azzal, hogy (miközben kiválogatta és egybegyúrta az EU országainak médiatörvényeiből a legrosszabb passzusokat) arra hivatkozott, hogy minden egyes pont megtalálható más EU-s országok médiatörvényeiben. Aztán amikor sokadik alkalommal tapasztalták, hogy bármilyen kifogást fogalmaznak meg, a kormány ahelyett, hogy a tárgyalásra, a kompromisszumra vagy a megoldásra törekedne, inkább azt keresi, hogy melyik szóba köthet bele, leesett a tantusz. Az
Unió persze nem Magyarország, ahol (Karas Mónika újdonsült NMHH elnök akkori ügyvédi közreműködésével) pert lehet nyerni azzal, hogy az ügy lényegét nem érintve, a tagok gyűlése nem taggyűlés. Ők csak azt mondják, hogy ha ti így, akkor mi is így. Bármi nem szabályos egy pályázatban? Akkor visszadobjuk, nem finanszírozzuk. Bele lehet kötni? Belekötünk. A szabályokat nem áthágva, csak görcsösen betartva, a jóindulat legkisebb jele nélkül.

Azért azt érdekes figyelni, amikor az apparátus felháborodva tiltakozik az ellen, hogy az Unió azt a gyakorlatot folytatja velük szemben, amit ők szemrebbenés nélkül alkalmaznak akár itthon, akár külföldön bárkivel szemben. Pestiesen szólva ilyen az, amikor a fagyi visszanyal.

Újra büszkék lehetünk, hiszen ismét sikerült valamit tanítanunk a nyugatnak.

Leslie Priest

Képek: nol.hu, eeas.europa.eu, korkep.sk