Rezsicsökkentés 2. - Nyomul a fideszes kampánygépezet |
![]() ![]() |
2013-09-05 10:24:57 |
Azt eddig is sejthettük, hogy a rezsicsökkentést a Fidesz szemérmetlenül ki fogja használni a kormánypropaganda céljaira (sőt talán bevezetése is eleve ezt a célt szolgálta), a tegnapi naptól azonban már nem kell sejtésekre alapoznunk. Nyitrai Zsolt, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdán bejelentette, hogy több mint száz helyszínen szervez a rezsicsökkentést támogató lakossági fórumot az elkövetkező hetekben a Fidesz. A fent említett szemérmetlenséggel meg sem várták az eseményt, mert Nyitrai már a beharangozóban nyilvánvalóvá tette, mire is számíthatunk. Az ellenzék, az EU és a multik köpködése, Fideszes önfényezés és újabb felesleges pénzszórás.
A fórumokra meghívót küldenek a fent említett 2,5 millió embernek (újból feltépve az elhunytak családtagjainak lelki sebeit), amit a Fidesz politikusai és önkéntesei személyesen fognak átadni a meghívottaknak (újabb lehetőség a listák frissítésére) és mindez potom 10 millióból ki is jön. A képviselő azt is hozzátette, hogy az akció költsége a Fidesz büdzséjét terheli. Köszönjük szépen! Mintha a Fidesz büdzséje nem az adófizetők pénzéből állna a Fidesz rendelkezésére! Ennyire hülyének akarnak nézni minket? A kérdés persze költői. Természetesen ennyire hülyének akarnak nézni minket. Az külön gyomorforgató volt, hogy Nyitrai kiemelte, a leveleket megváltozott munkaképességűek készítették, a kormányoldal ugyanis fontosnak tartja a társadalmi szolidaritást. Igen, jól látják. Van képe a megváltozott munkaképességűek támogatására hivatkozni azon kormány tagjának, akik több tízezer rokkanttól vonták meg a támogatást, és küldték vissza őket dolgozni (hogy milyen orvosi felülvizsgálatok nyomán, arról annakidején olvashattunk épp elég megrázó történetet). De a legszebbet a végére hagyta: kifejtette, hogy a rezsicsökkentést ért támadások ellenére több mint 2,5 millió támogató aláírást sikerült összegyűjteni – PÁRTÁLLÁSTÓL FÜGGETLENÜL - a rezsicsökkentés mellett. Kedves képviselő úr! Ugyan már legyen kedves elárulni, hogy honnan értesült ön az aláírók pártállásáról???
Képek: news.com.au, origo.hu Utoljára frissítve: 2013-10-16 10:36:25 |
