. Ma Andrea napja van.
Milyen tápanyagokra van szüksége egy kutyának?
2020-02-22 16:58:10
Milyen tápanyagokra van szüksége egy kutyának?

Milyen tápanyagokra van szüksége egy kutyának?

Sőt, akadnak olyan párok, akik nem vállalnak gyermeket, hanem helyette kutyát tartanak, hogy ő legyen a “közös gyerekük”. Ez mind szép és jó, ám néhányan hajlamosak túlzásba esni. Olyannyira egyenrangúnak tartják a kutyust, hogy a saját, otthon főzött ételeikkel etetik őt. Ez pedig nagyon nagy hiba! Az ebeknek ugyanis tilos házikosztot adni, hiszen teljesen más az emésztőrendszerük, tápanyagszükségletük, mint az embereké!

 

Mit igényel a kutyák szervezete?

 

Négylábú barátaink a farkasok leszármazottai, tehát ragadozók. Bár ma már nem vadászattal szerzik meg a szükséges táplálékot, az azonban nem változott, hogy még mindig az állati eredetű fehérjék az elsődleges energiaforrások számukra. A hagyományos étrendjük csak minimális szénhidrátot tartalmaz. Már ennyiből is látszik, hogy az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek miért nem megfelelőek számukra.

 

Ehelyett érdemes inkább olyan minőségi kutyaeledellel próbálkozni, amelynek az összetevői ideális arányban tartalmazzák a számukra szükséges tápanyagokat.

 

Négy szempont, ami megkönnyíti a választást

 

Ha a lehető legfinomabb, legegészségesebb falatokkal szeretnél kedveskedni kutyusodnak, ám fogalmad sincs, hogy ezt hol találod meg, akkor vess egy pillantást a Kutyakajas.hu Webáruház kínálatára!

 

Mivel a választék hatalmas, segítségül most megadunk négy olyan támpontot, amelyeket figyelembe véve könnyebben le tudod szűkíteni a lehetséges jelöltek listáját.

 

1. Az eledel sok húst és fehérjét tartalmazzon: mint említettük, a kutyák szervezete az állati fehérjéket részesíti előnyben, így olyan tápot keress, amelyben a fehérjék legalább 95%-a állati eredetű.

 

2. Tartsa be az előírt arányokat: egy jó eledel arról ismerhető fel, hogy minél kevesebb szintetikus összetevőt tartalmaz, és inkább a kutyák természetes étrendjét tükrözi.

 

3. Változatos, friss húsfélék alkossák: a tápban található húsok lehetőleg frissek vagy nyersek legyenek, így nincs szükség ízfokozókra, mesterséges adalékokra. Szóba jöhető húsfélék a baromfi, birka, marha, hal.

 

4. Ne legyen magas a glikémiás indexe: ismét visszatérünk a szénhidrátokhoz. A kutyák rövid emésztőrendszerének nincs szüksége rájuk nagy mennyiségben, különben könnyedén elhíznak.

 

Melyik táp felel meg mindezen kritériumoknak?

 

Bizonyára több márka is, ám amelyet kiemelten ajánlunk, az nem más, mint az Acana! A kanadai székhelyű gyártó a fent felsorolt szempontok mindegyikét törvénynek veszi, így az ő üzemükből kizárólag olyan eledelek kerülhetnek ki, amelyek az összes feltételnek megfelelnek!

 

Ne feledd: akárcsak nálunk, embereknél, a kutyáknál is a tudatos táplálkozás az egészség egyik alapköve. Minél jobban odafigyelsz rá, annál több boldog évet tölthettek el együtt.

 

(x)

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>